Módosult a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény
A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 2014. július 16. napjától hatályos szövege innen tölthető le.
A törvénymódosítás a Kbt. 146. § (1) bekezdését egészítette egy m) ponttal, amely szerint:
A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból indított eljárását a következő szervezetek vagy személyek kezdeményezhetik, ha a feladatkörük ellátása során e törvénybe ütköző magatartás vagy mulasztás jut tudomásukra:
a) a Közbeszerzési Hatóság elnöke;
b) az Állami Számvevőszék;
c) a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv;
d) a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szerv;
e) a Magyar Államkincstár;
f) az alapvető jogok biztosa;
g) a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;
h) a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;
i) a Gazdasági Versenyhivatal;
j) a kormány által az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások ellenőrzésére kijelölt szerv;
k) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter;
l) az ügyész.;
m) a közbeszerzésekért felelős miniszter.
További technikai változás ennek eredményeként, hogy a 145. § (1) bekezdésében, 172. § (2) bekezdés k)és n) pontjában, 182. § (2) és (4) bekezdésében az „az állami vagyon felügyeletéért” szövegrész helyébe az „a közbeszerzésekért” felelős miniszter feltüntetése vált szükségessé.
A Kbt. 168. § (2) bekezdés c) pontjában az „agrár-vidékfejlesztésért” szövegrész helyébe az „agrárpolitikáért” felelős miniszter megnevézes lép.
A változások indoka a kormányzat strukturális átalakítása. Az eljárások lefolytatására és a közbeszerzések szabályaira érdemi befolyást a változások nem jelentenek.
A közbeszerzésekért felelős miniszter a jelenlegi kormányzati struktúrában a nemzeti fejlesztési miniszter.