Nemzetközi utazásszervezés meghosszabbítása
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) a központosított közbeszerzési keretében lejárt és egyszer már meghosszabbított a nemzetközi utazásszervezés tárgyú keretmegállapodást meghosszabbította az új keretmegállapodás megkötéséig, mivel az új keretmegállapodás megkötésére nem került sor a meghosszabbított határidőig sem, tekintettel arra, hogy az eljárásban résztvevő ajánlattevők előzetes vitarendezési eljárást kezdeményeztek.
Amennyiben az előzetes vitarendezési eljárást a közbeszerzési döntőbizottság előtti jogorvoslati eljárás követi, akkor az új keretmegállapodás megkötése - a döntőbizottság döntésétől függően - óvatos becslés szerint is egy hónappal fogja meghosszabbítani a teljes beszerzést.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi utazások folyamatos beszerzésének biztosítása az intézmények részére kormányzati és nemzetgazdasági szempontból szükséges a KEF indokolása szerint, ezért a KM0101NKUT13/1-3 azonosító számú keretmegállapodást kvázi határozatlan időre hosszabbították meg.
Megjegyzem a keretmegállapodás ilyen indokok szerinti meghosszabbítása a Kbt. alapján aggályosnak a létrejött helyzetben viszont az egyetlen megoldásnak tekinthető.